2007-03-27

Ki látta az árnyékomat?

Szingapúr az északi féltekén, az 1,29-es szélességi és a 103,78-as (keleti) hosszúsági körök mentén fekszik. Így nem sokkal a tavaszi napéjegyenlőség után eljön az a pillanat, amikor a nap pontosan merőlegesen süt, és a tárgyaknak nincsen árnyékuk!

Már majdnem:



És a csúcs közelében hát nem befelhősödött az idő?


Ez látszott a kút fenekéről:



Eme remek csillagászati megfigyelések mellet persze azért mással is foglalkozom. Szombaton nagy főzést csaptunk, mert a Dóri nagymamája egy hete itt járt, és hozott mindenféle alapvető, de itt nem beszerezhető alapanyagokat, például diót és kakaóport. Így aztán adta magát, hogy diós gubát és tejberizst készítsünk. A diós guba egész jól sikerült, ezt a Dóri a nagymama receptje szerint készítette. A tejberizsben kicsit sok lett a rizs, így az nem puhult meg annyira, amennyire kellett volna, de első próbálkozásra jól sikerült. Legközelebb majd jobban odafigyelünk.



A főszakács a Dóri volt, de mint kis kukta, én is segítettem. :) És a beszerzés is az én feladatom volt, én szereztem be a lábost, az evőeszközöket és a tányérokat, illetve egy tejet is vennem kellett, mert a másik beszerző, a Csabi késett egy kicsit, és csak akkor érkezett meg, mikor mi már elkészültünk az ebéddel. :) Úgyhogy a PGP és a King Edward közötti lépcsőket kb. háromszor másztam meg.

(Képek kb. egy hét múlva lesznek, mert a Dóri fényképezőgépét használtuk, és ő most ismét elutazott. Mostanság nem sok időt tölt Szingapúrban. :) )

De ezzel még nem ért véget a szombat! Este a Jade-del és barátaival elmentünk egy német étterembe! Ha német étterem, akkor az pedig azt jelenti, hogy hús hússal, meg sör. :) Úgyhogy végre a nagymamák is örülhetnek, sikerült visszaszednem egy pár kilót!
Az étteremben egy 3 személyes tálat rendeltünk, de öten alig bírtuk megenni. Pedig nem is volt olyan sok, egy csülök, 3-4 szelet hús meg kb. 6 különböző virsli. De hát ezek az ázsiaiak nem túl nagy evők. A nagy vacsora után aztán hogy mozogjunk egy kicsit, eltaxiztunk a Clarke Quay-be, és megittunk még egy-két koktélt. :)
Kiderült, hogy a Jade és két barátnője jön Európába, most nyáron. Május 26-án érkeznek Zürich-be, és június 10-én repülnek vissza. Közben pedig meglátogatják Münchent, Bécset, Prágát, és jönnek Magyarországra is!

Mindezek mellett azért a diplomán is dolgozgatok, már vagy 30 oldalnál tartok, és ez főleg a lényegi részből van. Ha összeszámolom, hogy mennyi előzményt meg összefoglalást kell írni, akkor már nincs is olyan sok hátra, kb. félúton vagyok, és most egész jól haladok!

Gabi

Nincsenek megjegyzések: