Tioman és a tenger

Mint azt a múlt héten olvashattátok, a Kuala Lumpur-i út elég fárasztó volt. Így hát nem tehettem mást, muszáj volt elmennem a hét második felében Tioman szigetére.

A társaság is kellemesnek ígérkezett, Astával (baloldalt), a litván lánnyal és Marinával (jobboldalt), az orosz lánnyal utaztam együtt.

Furcsamód Tioman nincs messze innen, mintegy 250 km északra, mégis nagyon sokáig tart, mire eljut oda az ember. (Több, mint 8 óra.) Hja, a tiszta, homokos tengerpartért meg kell szenvedni.

Az első buktató a határállomás.

A szingapúriak persze nem engedhették meg, hogy holmi egyszerű kapukat telepítsenek, szükség volt egy grandiózus, reprezentatív épületre. Ez tényleg egy hatalmas átjáró, inkább hasonlít egy repülőtérre, mint határállomásra. Sokkal tovább is tart átjutni rajta.

Miután sikerült átjutni, a következő pont a megfelelő busz megtalálása a Johor Bahru-i buszpályaudvaron. Malajziában rengeteg magán-busztársaság üzemel, igazából távolsági járatok esetén nincs olyan szervezet, mint nálunk a volánbusz.

Nem is lehet panaszkodni a buszok állagára! Tulajdonképpen a turista-kategóriás járatokon is hatalmas a lábtér, de vannak VIP buszok is, ahol egy sorban csak 3 ülés van, nem 4, a székekbe be van építve valamilyen videojáték, és fekvő pozícióba is hátra lehet dönteni az üléseket. Jobb, mint a repülőknél a business class.

Mi sajna pont rosszkor érkeztünk az állomásra, mert két órát kellett várnunk a következő buszig.


De legalább volt időnk körbenézni a helyi piacon. Hát, a HACCP előírásokat nem biztos, hogy teljesíti.

Van egy mondás, miszerint fejétől bűzlik a hal. Nos, ezeknek a halaknak már nem volt fejük, de mégis roppant büdösek voltak. És volt itt valami szárított hal-hús is, talán ropogtatnivaló gyanánt.

Ahogy egyre beljebb haladtunk, egyre jobban elkábultunk. Nem a kínálat miatt. Vagy végül is igen, a szaga miatt. Úgy döntöttünk, hogy inkább jobb lesz kint várni a buszra, ott csak benzingőz van.

Végül kis késéssel ugyan, de elindult a buszunk. Meglepő módon Malajziában az út mellett nem kukorica- meg búzamezőket lehet látni. Ehelyett mindenhol pálmafa meg gumiültetvények vannak. Irtják is rendesen az esőerdőt.

A busz egészen Mersing-ig vitt minket, ahol kompra kellett szállnunk.

Mivel nagyon apály volt, ezért a komp nem tudott bejönni a kikötőbe, egy motorcsónakkal vittek ki minket. De még ez a motorcsónak is megfeneklett egyszer. :)

A szigetre már sötétben érkeztünk, de az előzetes útmutatás alapján könnyen megtaláltuk a szállást. Egy bungalóban laktunk, itt már volt rendes WC meg zuhany is, és olcsóbb volt, mint az indonéziai szállásunk! A szobát hamar belaktuk.


Este, mikor fogat akartam mosni, váratlan meglepetés ért. A fogkrémem úgy döntött, hogy nem akar leégni. A szappanom is ezen a véleményen volt. Így hát magukra borították majdnem az összes napkrémemet. Még jó, hogy egy zacskóba raktam őket. Hé, mit szóltok a zacskós napkrém ötletéhez? Lehetne pl. Tesco-gazdaságos! :)

Pénteken egész napra bicikliket béreltünk, hogy körbejárjuk a szigetet. A mi tengerpartunk ugyanis kicsit köves volt.


Így jutottunk el egy igazi ötcsillagos „Beach Resort” partjára. Mivel kellően turistáknak néztünk ki, senki nem szólt egy szót sem, hogy bementünk.

Na ezt aztán igazán élveztem! :) Persze a lányok megijedtek a tengerben úszkáló egy-két medúzácskától, és hangos visítozások közepette azonnali beavatkozást követeltek, de én inkább csak hevertem, és mosolyogtam. :)

Tovább haladva elkerekeztünk egy golfpálya mellett is. Golfozni itt jó dolog, csak arra kell figyelni, hogy a majmok nehogy elvigyék a golflabdát.

Az úton egyszer összefutottunk egy 1,5-2 méteres gyíkkal is. Szerencsére nem felénk jött.


Egész addig a csajok lelkesen mentek elől, most viszont hogy-hogynem hirtelen előreengedtek. Na persze a kötelező dzsungeltúrát sem hagyhattuk ki, Asta nem engedélyezett egy perc pihenőt sem.


Este már elég fáradtan tértünk vissza a szállásra. Jó lett volna igénybe venni a taxit, de hát mi biciklivel voltunk:


A taxikon kívül a hely egy másik jellegzetessége az elektromos kábelek telepítése. Ezt különösen villamosmérnök barátaim figyelmébe ajánlom!

Jól látjátok, 10 000 Volt lóg a levegőben, az út közepén. Éjszaka különösen barátságos. Remélem még terveznek vele valamit, mielőtt ráadják a feszültséget. :)

Este a vacsoránál már kezdett gyanús lenni, hogy ez a nagy meleg valószínűleg ugyanúgy eltompítja a helyi lakosokat, mint ezt a macskát:

Az étteremben először felvették a rendelést, majd általában elfelejtettek valamit kihozni. Amikor ezt szóvá tettük, akkor hoztak valami mást. Ha viszont valamit nem rögtön az elején, hanem később rendeltünk, azt nem kellett kifizetni, mert nem írták hozzá a rendeléshez. :) Így pl. a desszertet különösen élveztük.

Este jól elvoltunk a duty-free shopban vásárolt borral. Mint kiderült, a vörösboros kóla (VBK) egy magyar unikum (hogy egy kis képzavarral éljek), a lányok még soha nem hallottak róla.

Szombaton, amikor vissza kellett jönnünk, sajnos viharosra fordult az idő.

Ez azért volt rendkívül sajnálatos, mert visszafelé nem komppal jöttünk, hanem egy ún. „speedboat”-tal, vagyis motorcsónakkal:

Ha nincs vihar, akkor ez valóban gyorsabb, mint a komp. Jelen esetben viszont csak a kikötés a mólómál 15 percig tartott.

Az utazás ezen formájának rengeteg előnye van. Ez a csónak nem vágja keresztbe a hullámokat, mint egy komp, hanem felszalad rájuk. Persze utána le is esik. És közben iszonyatosan dülöngél. Az egész olyan érzés, mintha egy lengéscsillapító nélküli kocsiban ülve hetvennel áthajtanál egy izmos pesti fekvőrendőrön, és mindezt három másodpercenként megismételnéd. A hajó nem üt nagyot, csak épp az agyad lecsúszik a gyomrod környezetébe. De legalább élvezheted a motor kellemes zünnyögését, és szívhatod a benzingőzt. Két óra hullámvasút, mindössze 2500 forintért. Ez a világ legolcsóbb vidámparkja!

És végre, föld a láthatáron! Ezek után többet már nem fogok panaszkodni a kátyúk miatt.


Összességében azért kellemes volt, a csajok aktív pihenést biztosítottak, nem hagyták, hogy a tengerparton henyéljek. Az elmúlt két napban meg csak a könyveket bújtam, mert hát az őszi szünet hivatalos neve „reading week”, vagyis olvasási hét volt. Hja, most biztos sokan sajnálhattok. :)

Gabi