A bor

Volt egy üveg magyar borom. Valószínűleg finom volt. Sajnos nem én ittam meg.

Mi itt egy kicsit békésebben ünnepeltük október 23.-át, mint ti otthon. Talán ez annak köszönhető, hogy valójában 26-án (csütörtökön) ünnepeltünk, ekkor tartotta a nagykövetség a fogadást. Előtte szombaton Deepavali volt, kedden meg Hari Raya. Az egyik indiai, a másik meg muzulmán ünnep, munkaszüneti nap. Így valószínűleg nem sokan voltak Szingapúrban hétfőn. A csütörtöki időpont ezért így épp megfelelő volt.

A nemzeti könyvtár épületében voltunk, a 16. emeleten, fantasztikus kilátással.

A fogadás fél hétkor kezdődött, nekem meg hatig volt órám az egyetemen. A Katival megbeszéltük, hogy együtt megyünk, az órám után találkozunk, és fogunk egy taxit. Hja, sajnos magamat vettem alapul, mikor megterveztem az utat. Háromnegyed hatkor befutott az SMS, hogy a Kati 15 minimum percet késik. Ha csak öt percet mondott volna… akkor biztos ott lett volna negyed órán belül. De 15 perc egyet jelentett a biztos elkéséssel. Ezt nem szeretem. Így hát próbáltam felhívni, mintegy 15 percig csörgettem, mire felvette. Természetesen le volt halkítva a telefon, és egyébként is, a körmét lakkozta… Nők!
Nagy nehezen összefutottunk, és végül is metróztunk, mert azért itt is vannak dugók, különösen hat körül. A végén mégis jól sült el a dolog, háromnegyed órát késtünk, és amikor beléptünk, épp akkor fejezte be a nagykövet a beszédét. Elénekeltük a himnuszt, majd jöhetett a vacsi!

Gulyásleves (nem olyan, mint az otthoni, de jó), csirkepaprikás, sertésszalonna, és KRUMPI! Szegény szingapúri „Minister of the State” (a miniszterelnök-helyettes) rosszul érezhette magát („Hol a rizs? És különben is, mi ez a zsíros izé?”), de ez minket cseppet sem zavart. :) Nem voltunk restek többször is kivenni a részünket. A végén még egy kis almás pite is jutott mindenkinek! Ja és persze az egészet jó magyar vörös és fehérborral öblítettük le. A Katinak… maradjunk annyiban, hogy nagyon ízlett. ;)

Mivel mi voltunk az utolsók, akik elhagyták a terepet, ezért kitartásunk jutalma egy-egy üveg magyar bor volt, ami felbecsülhetetlen értékű, vagy legalábbis beszerezhetetlen itt. Mondtam már, hogy az egész vacsi ingyen volt?

Pénteken nem fogyott el az üveg tartalma. Kihirdették ugyanis az üzleti menedzsment-játék eredményét. Ez az a játék, amit az egyik tárgy keretében egészen eddig minden héten játszottunk. A lényeg az, hogy óriási tapasztalatomnak (és szerénységemnek ;) ) köszönhetően mondhatni kenterbe vertük a mezőnyt. A játékot négy csapat játszotta, és a végén mi voltunk a legnagyobb cég (mintegy 45%-os piaci részesedéssel), a legjövedelmezőbb cég, és a legtöbb profitot felhalmozó cég. Ennek ellenére a tanárnő valahogy kihozta, hogy mégis a hagyományos kínai üzleti stratégiát (fontolva haladó) követő csapat lett a győztes. Pechjére a mi csapatunk évvégi projektfeladata éppen a játékban szereplő adatok vizualizációja (Excel bűvészkedés, én csinálom). Máris találtam egy hibát az értékelésben, és én sajnos nem vagyok szingapúri, nem fogadom el olyan egyszerűen a végeredményt. Ígérem, a meccs még nem lefutott!

Tehát a második helyre nem ittunk.

Az esettanulmányos tárgyból viszont megtartottam/tuk az előadást, ami végül is sikeres volt. Sikerült sokkolnom a közönséget, amihez a kedves ázsiai diákok nincsenek hozzászokva.
Az óra este fél hétkor kezdődött, és mi voltunk az utolsók, akik aznap előadtak. Ráadásul ugyanabból a témából már ketten előadtak előttünk. Így muszáj volt felrázni a közönséget egy kicsit. A téma egy szingapúri online tartalomszolgáltató sikerének elemzése volt, így címnek az „Ingyen sör!”-t választottam.

-„Mi? Hogy?”

Na pont így voltak ők is. De ezután mindenki feszülten figyelt. Főleg az tetszett nekik, amikor a SWOT analízis kapcsán bemutattam erősségeimet és gyengeségeimet. (SWOT: Strengths, weaknesses, opportunities, threats. Erősségek, gyengeségek, lehetőségek és veszélyek) Szóval aznap este mi voltunk a legjobbak.

Ez elég önbizalmat adott ahhoz, hogy aztán az egész hétvégét a szobámban töltsem, a gép előtt, az elkövetkezendő projekteken dolgozva. De hétfő este végre eljutottam az uszodába, ahol is találkoztam egy „régi” ismerőssel, Faizával (aki nem tudná, ez egy lánynév), akivel aztán elmentünk sütizni meg beszélgetni. Szegény Katinak meg megígértem, hogy odaadom a bort, mert ajándékba akarta vinni egy srác szülinapjára. Persze Faizával elbeszéltük az időt, Kati meg hiába telefonált, nem hallottam. Még egyszer elnézést kérek tőle, és hogy jóvátegyem bűnömet, lehetővé teszem számára, hogy megjelenjen a blogomban:


Egyébként abban, hogy 1000 cserediák lakik egy helyen, az a jó, hogy statisztikai alapokon is 3 embernek van születésnapja minden nap. Pl. én múlt szerdán is ünnepeltem valakivel. :)

Pá,
Gabi

Ui: A bort így a születésnapos srác itta meg helyettem.

"Unalmas" hétköznapok

Még mindig tudok kézzel írni! Hála Dr. Pan-nak, bebizonyíthattam, hogy még nem felejtettem el hogyan kell formálni a gyöngybetűimet. Pénteken ugyanis ZH-t írtunk.

Normális esetben az órákra a laptopot szoktam magammal vinni, és azon nézem az előadás-fóliákat, meg abba gépelem a jegyzeteket. Úgy vettem észre, hogy ezzel itt úttörő vagyok, pedig itt tényleg majdnem mindenkinek van laptopja. Szóval a ZH nem volt semmi, felkészülésképp 10 cikket és 5 hosszabb esettanulmányt kellett elolvasni a könyvből. Volt 10 feleletválasztásos kérdés, 4 rövid esszé (max. 1 oldal), és 4 hosszú esszé (max. 2 oldal). És minderre volt összesen két óra. Gondolhatjátok, hogy mindenkinek keményen füstölt a tolla. Meg is lepődött a tanár, amikor épp felnézett, és engem nyújtózkodni látott.

Eredmények majd valamikor soká lesznek. Viszont ugyanebből a tárgyból most pénteken előadást kell tartanunk, meg le kell adnunk egy 20 oldalas doksit. Ez az a projekt, amit nagyjából múlt héten kezdtünk el. Tehát lényegében most a krízismenedzsmentet gyakoroljuk.

Ez a legújabb bevásárlóközpont teteje. Lehet pancsolni!

A múlt hét egyébként elég aktív volt, úgyhogy vasárnap estére elégé elfáradtam. A héten volt az Európai Unió filmfesztiválja, sok-sok európai, köztük két magyar filmmel. Persze a magyar filmeket nem néztük meg. :) Viszont csütörtök este egy német filmet néztem meg, és nem csalódtam benne. Az első két perc nagyon furcsa volt, nehezen bírt az agyam ráállni, hogy most akkor németül fognak a szavak jönni. Természetesen a film a fociról szólt, mi más lehetne a téma Németországban 2006-ban.

Csak hogy időrendben haladjunk, szerda este ugye „Ladies Night” van, tehát a lányok nem fizetnek belépőt a klubokba. Nos, számomra ez volt az az este amikor elvesztettem… a diákigazolványomat. Ez sajna azóta sem lett meg, viszont legalább jól éreztem magam aznap este. Részletek legfeljebb személyesen, de a lényeg az, hogy nagyon nehéz megmondani, hogy hány éves egy mongol lány. ;)

Pénteken ugyan ZH volt, de szombaton ismét fellélegezhettem, ugyanis Kate szülinapi bulija következett. Figyeljetek, mert most bevonom a történetbe Kati-t is, aki a magyar lány, és NEM ugyan az a személy mint Kate! Szóval Katival elmentünk dél körül megnézni egy spanyol filmet, de ennek azon kívül, hogy spanyolul volt, semmi más pozitívumot nem tudok felróni. Semmi eksön, folyamatosan csak fejek látszanak, akik egymással beszélgetnek egy irodában, és a konfliktus is csak lassan rajzolódik ki. A légkondi meg kb. 16 fokra volt állítva. Komolyan, nem értem ezeket a szingapúriakat. Szerintem egyetlen ember sincs, akinek melege lenne ezekben a mozitermekben, és mégis ennyire hűtenek. A végén mindenki jégcsapként jön ki. Hogy lehet így romantikázni? Legfeljebb nagykabátban.

Ezután következett a szülinapi képeslap beszerző akció. Határozottságomnak és elszántságomnak köszönhetően a kiválasztással csak mintegy másfél órát töltöttünk. (Jótanács: ne gyertek velem cipőt venni, az legalább egy nap, és a katarzis nem garantált. :) ) Ezután a szöveg megfogalmazása már röpke két óra alatt megvolt, közben meg az összes német meg magyar ismerőst megpróbáltuk felhívni, hogy kiderítsük, hogy mi az a „bepótolni” angolul. Végül átírtuk a szöveget.

A parti egy loof nevű bárban kezdődött. A bár a város közepén van, egy 3 emeletes épület tetején. Olyasmi, mint a Rio pesten, csak épp a magasban. Itt lehet relatíve kényelmesen beszélgetni, meg közben finom italokat kortyolgatni.
A parti 8 kor kezdődött, tehát 8:20-kor természetesen én voltam a legelső ember, aki megérkezett. Kate csak kb. 9 körül jött meg. A bárba belépve mondtam, hogy Kate partijára jöttem. Mondták, hogy jó nekem, de ők még nem hallottak Kateről. Kérdeztem, hogy esetleg valami szülinapi parti, más név alatt van-e, de mondták, hogy olyan sincs. Gondoltam akkor helyben vagyok, amennyire ismerem Kate-et, ez az ő szervezési stílusára utal.

Azért kicsi a világ, például összefutottam egy sráccal, akivel Münchenben együtt jártunk spanyolórára. Ezenkívül volt még néhány ismerős arc, meg egy két ismeretlen. De azét majdnem mindenkit láttam már a koleszban.

A bár után átvonulunk az Attica diszkóba, ahol viszont egy VIP asztal volt foglalva nekünk. Persze a légkondit itt is keményen nyomatták. De itt már látszott, hogy Kate nem sajnálta a pénzt az ünneplésre. Volt üveg vodka (kb. 20e Ft), meg egyéb szeszes ital, úgyhogy a közönség jól mulatott. Itt kell megemlítenem, hogy ha valaha egy diszkóban világítástechnikai DJ-k lesztek, akkor lécci kíméljétek a stroboszkópot. Ebben a klubban minden 5. másodpercben villantottak egyet, ami fél óra alatt képes teljesen eltompítani az ember agyát.

Nos akkor az eddigiek alapján melyikük Kate?

Szóval vasárnap kellően tompa voltam. Azért még este elmentünk a moziba, viszont az a film, amit meg akartunk nézni, az teltházas volt. Erre vettünk egy jegyet a „The Prestige” címűre, ott is a legelső sorba. A vászon nagy volt, a film kevésbé. :) A lényeg, hogy két megszállott bűvész a végén megöli egymást, és közben Nikolaj Tesla megépíti az anyagot is lemásoló gépet.

Egy érdekes szökőkút, aminek semmi köze a sztorihoz. :)

Időközben kifogyott a szúnyogriasztóm, úgyhogy most megyek szúnyogokat vadászni.

Pá, Gabi

A víz

Szingapúrban nagy probléma a víz. Méghozzá az, hogy nincs elég édesvíz. Mi? Hisz a trópusokon rengeteget esik az eső. Valóban, azonban ez egy kis sziget, és mindenki viszonylag rendszeresen fürdik. Meg aztán az ipar is sokat fogyaszt, és nincsenek igazán tisztességes folyók.

Szóval ezen a hétvégén a víztisztító-műbe látogattunk el. A gyár lényege az, hogy a szennyvizet tisztítja meg annyira, hogy az újra iható minőségű lesz. Nos, itt már rájöttek arra, hogy a vizet nem elég megtisztítani, azt el is kell adni a népnek! Ez volt az egyik legprofibb látogatóközpont, amit valaha láttam.

Gyakorlatilag a gyár felén a látogatóknak szóló részlegek voltak. Szerintem több idegenvezető dolgozott itt, mint mérnök.



Volt rengeteg plazmatévé, szép képek a falakon, na és persze hordozható hangszóróval felszerelt túravezetők.



Először egy nagy terembe ültettek be minket, és levetítettek egy rövid filmet a víz szerepéről. A székek kényelmesebbek voltak, mint egy moziban, csak a pattogatott kukorica hiányzott. Nem csoda, az egész cuccot 2005-ben felújították. Maga a gyár meg 2003-ban nyílt meg. Kétévente felújítás, illetve „upgrade”. Ilyen is csak Szingapúrban van. Itt mindent folyamatosan „upgrade”-elnek. De azt mondják, hogy csak akkor jön a befektető, ha látja, hogy itt zajlik a fejlesztés, dübörögnek a munkagépek. És lehet, hogy igazuk van.

A mozi után következett az aktív megismerés, interaktív játékok segítségével, és láthattuk, hogy hogyan változtatták a mocsaras folyópartokat igazi modern betonteknőkké. Azért talán a dunai rakpart jobb.



Ezután ismét egy kis pihenő jött, vetítéssel, most már a gyár történetéről.



Oh, ki ez a jóképű fiatalember?!



És végre következhetett a gyár! Illetve a folyosó a gyár felett.

A víztisztítási folyamat három lépcsőből áll. Először is a szennyvíztisztítóban kezelt szennyvizet mikroszűrőkön nyomatják át.


Ez képes kiszűrni a szilárd anyagokat, és a nagyobb molekulákat. Oh, a csúnya zöld baci átjutott!


A következő lépés az ún. fordított ozmózis. Ekkor már egy sokkal finomabb szűrőn engedik át a vizet, amin már csak a H2O molekulák jutnak át. Íme százmilliószoros nagyításban:



És az eredeti:



Ez már teljesen elég is lenne, (Amerikában itt be is fejeződik a folyamat), de biztos ami biztos alapon van még egy UV lámpa a maradék szerves anyagok ellen.



Ezután azt a vizet, amit nem az iparnak adnak el, azt palackozzák, és már lehet is fogyasztani. Se íze, se bűze. :)



Mi aznap este mégis inkább a folyékony kenyér, a sör mellett tettük le a voksunkat. Hisz aznap volt az Oktoberfest is! Ugyan kellett belépőt fizetni, de volt rendes virsli, (a mustárt elfelejtették) meg sültkrumpli, mindenféle felvágottak és normális francia bagett.
A sör ugyan nem volt túl olcsó, de ezt feledtette a limbo-verseny, meg a vágj-ronda-képet verseny. Asszem Otie úgy maradt. :)



A hét másik nagy eseménye volt, hogy végre elkezdtünk dolgozni az esettanulmányos projektünkön. Ezt a projektet helyiekkel csinálom együtt, és két hét múlva lesz a leadási határidő. Egy hét múlva meg ZH. Szóval egész eddig, az elmúlt nyolc hétben csak gondolkodtunk. Illetve ők gondolkodtak. Én az első héten kinyilatkoztam, ők meg azóta könyveket meg cikkeket olvastak. De nem jutottak tovább. Úgyhogy ismét kezelésbe vettem a dolgokat, és így remélhetőleg a határidőre készen leszünk. :)

Legyetek jók és igyatok sok vizet!
Gabi

Szingapúri ősz

Szingapúrban is beköszöntött az ősz.
Egyik reggel, talán kedden, mikor húztam fel a redőnyöket, meglepve tapasztaltam, hogy a látótávolság odakint erősen lecsökkent. Mintha köd telepedett volna a tájra. A ködnek ugye két előfeltétele van: legyen magas a levegő páratartalma (hát ezzel itt nincs gond), és legyen hideg. Nos, ez utóbbival akadnak problémák. Egyrészt én 10-11 körül szoktam kelni, amikor azért már egy pár órája süt a nap, másrészt este se megy 26-27 fok alá a hőmérő higanyszála. Tehát gyanús volt az eset. Valami bűzlött… És pontosan, egy füstfelhő közepén voltunk.


Az ősz ugyanis, mint kiderült, hagyományosan az indonéziai erdőégetés időszaka. Szumátra szigetén a parasztok ilyenkor gondolják azt, hogy ideje lenne kicsit megnyirbálni az esőerdő területét, és új ültetvényeket telepíteni. Így hát minden falu kollektíven kivonul egy csendes tisztásra, és egy kellemes hétvégi piknik keretében elszórnak néhány cigarettacsikket (nagyon olcsó!) meg kilocsolnak egy kis benzint (még olcsóbb!). Aztán egész délkelet-ázsia megszívja egy-két hétig. Ilyenkor a tenisz vagy a foci különösen káros az egészségre.


No, ha már bent kellett maradnom a szobámban, akkor gondoltam kidekorálom egy kicsit. Csütörtökön volt a Discover Europe („Fedezd fel Európát”) nap egy másik egyetemen, és a követség kérte, hogy segítsünk reklámozni az országot. Szeretem ezeket a kiállításokat, remek posztereket lehet szerezni. Na persze nem feltétlenül Magyarországról. De itt van például 10 000 szál tulipán Hollandiából. (Egy helyi lány szerint a tulipán legszebb színe a kék. Tuti nincs kertjük.). :)


Vagy itt van például a messzi Finnország, vadregényes tájaival. (Ajánlom Dávidnak, aki jelenleg ott tanul, de még nem olvassa a blogomat. Remélhetőleg ezután majd fogja.)


Avagy mondhatnám azt is, hogy minden reggel egy osztrák hegyi patak mellett ébredek.


Garantáltan friss, hegyi levegő!

De ez a hónap szerencsére nem csak a füstről híres. A muzulmánok ugyanis most tartják a böjt hónapját, a ramadán-t. Ez szerintem nagyon szigorú, nappal (tehát amíg fent van a nap) nem ehetnek és nem ihatnak semmit! Szerintem a nem ivás a legnehezebb követelmény, főleg ilyen körülmények között. Érdekes módon mivel a muzulmán ünnepek a holdnaptárhoz igazodnak, ezért minden évben 4-5 napot csúsznak az események. Így egy hosszabb időszakot tekintve van, amikor nyáron, és van, amikor télen van a böjt. Mindez szombaton derült ki, amikor elvittek minket a Ramadaan Bazaar-ba, vagyis a mohamedán (kínai)piacra.


Egy songkok-ot én is felpróbáltam, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy ez a legjobb, ami valaha a fejemen volt. Mindenesetre sokan lefotóztak.


Természetesen a vacsorát sem hagyhattuk ki, (mert hogy meg voltunk hívva). Egy nagy sátorban voltunk, egyik oldalon a nők, másikon a férfiak. Pontban 18:56-kor mindenki nekiállt enni, és érdekes módon rajtunk kívül mindenki kb. öt perc alatt végzett. Lehet, hogy éhesek voltak?


Végül a nép elvonult imádkozni, a szervezők meg beinvitáltak minket egy terembe, és tartottak egy kis kulturális előadást. Pl. arról, hogy az ízvilág is mennyire változik, hogy az öregek mindig csak rizst esznek, a fiatalok meg már jobban kedvelik a szendvicseket. Meg hogy nem kötelező hordani a fejkendőt (csak Szingapúrra igaz!), de ha valaki úgy dönt, hogy hordja, akkor annak egész életében hordania kell.


A szombat este persze nem fejeződött be ennyivel, elmentünk a Ministry of Sound diszkóba. Vagy mondjam inkább, hogy a Lamborghini-szalonba?


De volt itt még Lexus luxus-terepjáró, meg utcai versenyautó is. A belépő kicsit borsos volt, de a közönség mindenért kárpótolt. ;)

Néhányan esetleg azt gondolhatják, hogy ennyi szórakozás után már azért tanulnom is kellett kicsit, és nem tévednek! De megtaláltam a módját, hogy a kellemeset összekössem a hasznossal. Itt ugyanis a konditeremben is van vezeték nélküli internet! Így hát két sorozat bicepsz között kellemesen megtarthattam az online megbeszélést a csapattársakkal. :)

A Kati úgy döntött, hogy a hétfői főzőversenyt sem hagyhatjuk ki. Most aztán megmutatjuk… egy túrós csuszával.


Hogy is van ez? Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk! :) Hja, alapanyagot találni szinte lehetetlen. Valaki tudja, hogy Magyarországon kívül hogyan hívják azt a tejterméket, amit mi csak tejfölként emlegetünk? Három különböző márkát próbáltunk ki, kettő tejszín volt, egy meg kefir. De az legalább finom volt. Ja, és persze a túró sem igazán túró. Legközelebb szerintem maradunk a tejberizsnél. :)

Addig is, egyetek egy jót a nevemben is!

Gabi

Tioman és a tenger

Mint azt a múlt héten olvashattátok, a Kuala Lumpur-i út elég fárasztó volt. Így hát nem tehettem mást, muszáj volt elmennem a hét második felében Tioman szigetére.

A társaság is kellemesnek ígérkezett, Astával (baloldalt), a litván lánnyal és Marinával (jobboldalt), az orosz lánnyal utaztam együtt.

Furcsamód Tioman nincs messze innen, mintegy 250 km északra, mégis nagyon sokáig tart, mire eljut oda az ember. (Több, mint 8 óra.) Hja, a tiszta, homokos tengerpartért meg kell szenvedni.

Az első buktató a határállomás.

A szingapúriak persze nem engedhették meg, hogy holmi egyszerű kapukat telepítsenek, szükség volt egy grandiózus, reprezentatív épületre. Ez tényleg egy hatalmas átjáró, inkább hasonlít egy repülőtérre, mint határállomásra. Sokkal tovább is tart átjutni rajta.

Miután sikerült átjutni, a következő pont a megfelelő busz megtalálása a Johor Bahru-i buszpályaudvaron. Malajziában rengeteg magán-busztársaság üzemel, igazából távolsági járatok esetén nincs olyan szervezet, mint nálunk a volánbusz.

Nem is lehet panaszkodni a buszok állagára! Tulajdonképpen a turista-kategóriás járatokon is hatalmas a lábtér, de vannak VIP buszok is, ahol egy sorban csak 3 ülés van, nem 4, a székekbe be van építve valamilyen videojáték, és fekvő pozícióba is hátra lehet dönteni az üléseket. Jobb, mint a repülőknél a business class.

Mi sajna pont rosszkor érkeztünk az állomásra, mert két órát kellett várnunk a következő buszig.


De legalább volt időnk körbenézni a helyi piacon. Hát, a HACCP előírásokat nem biztos, hogy teljesíti.

Van egy mondás, miszerint fejétől bűzlik a hal. Nos, ezeknek a halaknak már nem volt fejük, de mégis roppant büdösek voltak. És volt itt valami szárított hal-hús is, talán ropogtatnivaló gyanánt.

Ahogy egyre beljebb haladtunk, egyre jobban elkábultunk. Nem a kínálat miatt. Vagy végül is igen, a szaga miatt. Úgy döntöttünk, hogy inkább jobb lesz kint várni a buszra, ott csak benzingőz van.

Végül kis késéssel ugyan, de elindult a buszunk. Meglepő módon Malajziában az út mellett nem kukorica- meg búzamezőket lehet látni. Ehelyett mindenhol pálmafa meg gumiültetvények vannak. Irtják is rendesen az esőerdőt.

A busz egészen Mersing-ig vitt minket, ahol kompra kellett szállnunk.

Mivel nagyon apály volt, ezért a komp nem tudott bejönni a kikötőbe, egy motorcsónakkal vittek ki minket. De még ez a motorcsónak is megfeneklett egyszer. :)

A szigetre már sötétben érkeztünk, de az előzetes útmutatás alapján könnyen megtaláltuk a szállást. Egy bungalóban laktunk, itt már volt rendes WC meg zuhany is, és olcsóbb volt, mint az indonéziai szállásunk! A szobát hamar belaktuk.


Este, mikor fogat akartam mosni, váratlan meglepetés ért. A fogkrémem úgy döntött, hogy nem akar leégni. A szappanom is ezen a véleményen volt. Így hát magukra borították majdnem az összes napkrémemet. Még jó, hogy egy zacskóba raktam őket. Hé, mit szóltok a zacskós napkrém ötletéhez? Lehetne pl. Tesco-gazdaságos! :)

Pénteken egész napra bicikliket béreltünk, hogy körbejárjuk a szigetet. A mi tengerpartunk ugyanis kicsit köves volt.


Így jutottunk el egy igazi ötcsillagos „Beach Resort” partjára. Mivel kellően turistáknak néztünk ki, senki nem szólt egy szót sem, hogy bementünk.

Na ezt aztán igazán élveztem! :) Persze a lányok megijedtek a tengerben úszkáló egy-két medúzácskától, és hangos visítozások közepette azonnali beavatkozást követeltek, de én inkább csak hevertem, és mosolyogtam. :)

Tovább haladva elkerekeztünk egy golfpálya mellett is. Golfozni itt jó dolog, csak arra kell figyelni, hogy a majmok nehogy elvigyék a golflabdát.

Az úton egyszer összefutottunk egy 1,5-2 méteres gyíkkal is. Szerencsére nem felénk jött.


Egész addig a csajok lelkesen mentek elől, most viszont hogy-hogynem hirtelen előreengedtek. Na persze a kötelező dzsungeltúrát sem hagyhattuk ki, Asta nem engedélyezett egy perc pihenőt sem.


Este már elég fáradtan tértünk vissza a szállásra. Jó lett volna igénybe venni a taxit, de hát mi biciklivel voltunk:


A taxikon kívül a hely egy másik jellegzetessége az elektromos kábelek telepítése. Ezt különösen villamosmérnök barátaim figyelmébe ajánlom!

Jól látjátok, 10 000 Volt lóg a levegőben, az út közepén. Éjszaka különösen barátságos. Remélem még terveznek vele valamit, mielőtt ráadják a feszültséget. :)

Este a vacsoránál már kezdett gyanús lenni, hogy ez a nagy meleg valószínűleg ugyanúgy eltompítja a helyi lakosokat, mint ezt a macskát:

Az étteremben először felvették a rendelést, majd általában elfelejtettek valamit kihozni. Amikor ezt szóvá tettük, akkor hoztak valami mást. Ha viszont valamit nem rögtön az elején, hanem később rendeltünk, azt nem kellett kifizetni, mert nem írták hozzá a rendeléshez. :) Így pl. a desszertet különösen élveztük.

Este jól elvoltunk a duty-free shopban vásárolt borral. Mint kiderült, a vörösboros kóla (VBK) egy magyar unikum (hogy egy kis képzavarral éljek), a lányok még soha nem hallottak róla.

Szombaton, amikor vissza kellett jönnünk, sajnos viharosra fordult az idő.

Ez azért volt rendkívül sajnálatos, mert visszafelé nem komppal jöttünk, hanem egy ún. „speedboat”-tal, vagyis motorcsónakkal:

Ha nincs vihar, akkor ez valóban gyorsabb, mint a komp. Jelen esetben viszont csak a kikötés a mólómál 15 percig tartott.

Az utazás ezen formájának rengeteg előnye van. Ez a csónak nem vágja keresztbe a hullámokat, mint egy komp, hanem felszalad rájuk. Persze utána le is esik. És közben iszonyatosan dülöngél. Az egész olyan érzés, mintha egy lengéscsillapító nélküli kocsiban ülve hetvennel áthajtanál egy izmos pesti fekvőrendőrön, és mindezt három másodpercenként megismételnéd. A hajó nem üt nagyot, csak épp az agyad lecsúszik a gyomrod környezetébe. De legalább élvezheted a motor kellemes zünnyögését, és szívhatod a benzingőzt. Két óra hullámvasút, mindössze 2500 forintért. Ez a világ legolcsóbb vidámparkja!

És végre, föld a láthatáron! Ezek után többet már nem fogok panaszkodni a kátyúk miatt.


Összességében azért kellemes volt, a csajok aktív pihenést biztosítottak, nem hagyták, hogy a tengerparton henyéljek. Az elmúlt két napban meg csak a könyveket bújtam, mert hát az őszi szünet hivatalos neve „reading week”, vagyis olvasási hét volt. Hja, most biztos sokan sajnálhattok. :)

Gabi