Nyolc óra munka
Nagy hibája az egyetemnek, hogy néha tanulni is kell. Ez különösen érvényes itt, mert annyi minden mást is lehetne csinálni. Még nem is jártan Szingapúron kívül, és még mindig van mit megnézni itt is!
Hogy izgalmasabb legyen a bejegyzés, rögtön kezdjük is egy feladvánnyal: Melyik országból jött a lenti képen látható lány?
A válasz egy kicsit később jön, olvassatok tovább!
Szóval az elmúlt hét az egyetemről szólt. Most már minden tárgyból neki kell állni a csapatmunkának, és folyamatosan jönnek a heti feladatok is. Az egyik tárgy esetén (Management of Information Systems, információs rendszerek menedzsmentje) például minden héten el kell olvasni egy cikket, és válaszolni kell néhány rendkívül talányos kérdésre. Eleve menedzsment a tárgy témája, (ami ugyebár nem igazán mérnököknek való), és hát ugye Ázsiában vagyunk, tehát az emberek szeretik a „rizsát”. :) Komolyan, olyan kérdéseket tesznek fel, hogy azon is egy fél órát kell gondolkoznom, hogy mit is szeretnének megtudni! Már rájöttem, hogy először egy nyelvtani elemzéssel kell kezdenem, majd az alany és állítmány meghatározása után fokozatosan, egyre több jelzőt és határozószót figyelembe véve kell értelmeznem a kérdést. Nem gondoltam volna, hogy a nyelvtan még valaha ilyen fontos lesz. De alapos angoltudás és egy jó szótár is szükséges.
Persze mit sem ér az egész tudás, ha nincs nálad fültisztító pálcika. Ugyanis ha egy helyi lánnyal akarsz beszélgetni, akkor a füled és az ő szája közti távolság nem lehet több 20-25 centinél. Különben csak valami suttogást hallasz. Szóval én nem egyenesedhetek ki beszélgetés közben, mert akkor a távolság rögtön 30-40 centi lesz. (Ő 150, én meg 190 centis vagyok.)
Erre jöttem rá akkor, amikor a múlt héten egy krízis-megbeszélést tartottunk. Krízis volt, ugyanis az évközi feladat a Case Studies in Enterprise Systems (Vállalatirányítási rendszerek esettanulmányai) tárgyból az, hogy egy esettanulmányt kell írnunk. Azonban mi nem találtunk egyetlen esetet sem, amit tanulmányozhatnánk. :( Így aztán a tanár úr azt mondta, hogy akkor dolgozzuk fel az egyik, a könyvében szereplő esetet, és írjunk belőle egy cikket. Öten cikket írni azt hiszem nem sokkal könnyebb feladat.
Azt hiszem itt tarthatunk egy rövid szünetet. Tehát a fenti képen látható lányt Asta-nak hívják, és valamelyik kelet-európai országból jött. De melyikből? Olvassatok tovább!
Ezen a héten volt az Exchange Day, vagyis az egyetemnek az a rendezvénye, ahol minden cserediák a saját országát reklámozta, hogy az itteni diákok menjenek oda tanulni.
Bal oldalon van a másik magyar diák, Kati, de ő már a PhD-jét csinálja. Középen az itteni kelet-Európa felelős, Kelvin NG áll, és jobbra… szerény személyem. A nagykövetség adott egy csomó propaganda anyagot, prospektust, úgyhogy én is olyannak láttam Magyarországot, mint még soha. (Beszereztem egy posztert Tirol-ról is, de ez most mellékes.) Nagy reklámot csaptunk! Képeken elmutogatni a dolgot sokkal jobb, mint csak beszélni róla.
Oké, hogy ne furdaljon titeket többé a kíváncsiság, a bejegyzés elején látható lány Litvániából jött. Nem gondoltam volna, az arca alapján valahogy akár magyar is lehetne.
Szóval építettük az ország imidzsét, nem hiába tanulok Customer Relationship Management-et (ügyfélkapcsolat-menedzsment?). Igaz ott most inkább adatbázisokkal babrálunk. Jól jön most az az MS Access gyakorlat, meg a múlt évben az egyetemen tanult SPSS statisztikai szoftver-tudás is. Persze ez csak az évközi projekt. Ezen kívül kéthetente elemeznünk kell a csapattal egy-egy esetet, és egy prezentációt is kell készítenünk. Hál’ istennek sikerült jó csapattársakat találnom egy német lányt és két francia srácot. Mindannyian elég aktívak. Ma volt az első megbeszélés, és mindenki felkészülten érkezett, úgyhogy egy óra elteltével mindent átbeszélve, egy sikerélménnyel gazdagabban búcsúztunk el. Csak ilye értekezleteket kívánok nektek is.
Még jó, hogy ugyanezekkel az arcokkal egy másik tárgyat, az E-Commerce Business Modells-t (elektronikus kereskedelem üzleti modelljei) is együtt tanulom. Itt még majd csak most jön a durvább rész, de már most is tudjuk nagyjából, hogy mi is egy üzleti modell.
Ezt a tudást egy másik tárgynál, a Management Support Systems-nél (kb. döntéstámogató rendszerek) is használni tudom. Itt a félév során a sok tudás felhalmozása mellett egy üzleti szimulációs játékot is játszunk. Ebben egy bizonyos terméket kell termelni, és különböző piacokon kell eladni. Mi adhatjuk meg az árat, a marketing költségeket, a fejlesztésre költött összeget, a termelés nagyságát, és még egy pár másik paramétert. A teszt-játékban négy csapat játszott, és mi egy agresszív marketinggel kezdve rögtön megszereztük a piac egyharmadát. :)
De elég ennyi a tanulmányokról, hisz hétvégén ismét volt főzőtanfolyam! (Nem tudom, hogy ti megéheztetek-e mire idáig értetek, én megéheztem, mire megírtam.) :)
A képen látható sütemény hivatalos neve banános-csokis-mogyorós süti. Hja, jó volt. Az apró hiba a képletben csak az, hogy az elkészítéséhez a sok-sok alapanyagon kívül szükség van egy mixergépre is, ami kb. 50.000 Ft. Ennyi pénzért már inkább vesz az ember minden nap két sütit. De legalább a társaság jó volt, és ettünk is egy jót!
Ja, volt még egy említést alig érő parti Sentosa-n (ahol a strand is van). Mivel nem volt korhatár, ezért a jelenlevők 80%-a 18 év alatti volt. (Emlékeztek még a képletre? Egy 18 éves kínai lány 11-nek néz ki.) A maradék 20% is főleg helyi volt, összesen ha 20 külföldit láttam a 2000 vendégből. De legalább VIP belépőnk volt (amit ingyen szereztünk), amivel beléphettünk az alkoholos italokat is felszolgáló VIP részlegre. :)

Gabi
UI: legközelebb igyekszem több képet csinálni.
4 megjegyzés:
No, a csajt pont valamely balti állam képviselőjének tippeltem, főleg a név után lettnek vagy litvánnak :)
Asta la vista baby.. ;)
Szia Berti! Most kb. olyan hülyeségeket tanulsz, mint amik nálunk gazdálkodási karon vannak :P
Úgy látom azért szerencsére nem vagy annyira elveszve ott messze. Annak a litván csajnak meg megmutathatnád a magyar nyelvet.. ;)
hello gabor!
I can just only take a look at your picture as i don't speak at all (!!!!)hungarian...but i can see you did the international day "step out"...i hope you enjoyed it!
see you
Megjegyzés küldése