(Nem) készülés a vizsgákra

Készüljetek fel lélekben, most sokat kell olvasni, és kevés kép lesz. Hja, ki ér rá kattogtatni a fényképezőgépet vizsgaidőszakban?

Miután visszajöttünk Borneóról, jó kisfiú módjára elkezdtem tanulni, de még elég sok időm volt az első vizsgáig, ami április 27-én volt. Így hát nem voltam rest, és keddtől kezdve minden nap rendszeresen lejártam a kondiba a Dórival. Ezeket a közös edzéseket nagyon élveztem, sokkal inspirálóbb mint egyedül emelgetni a súlyokat.

Ha jobban belegondolok, majdnem nem is voltam olyan jó kisfiú, majdnem elmentem a Nikkivel Manilába, meglátogatni a családot. Ő hétfőn délután indult, és hirtelen én is úgy döntöttem, hogy vele tartok. Már mindent összepakoltam, de gondoltam, hogy jobb, ha csütörtökre már most szerzek egy repülőjegyet visszafelé, mert ha a vizsgát lekésem, akkor fizethetem vissza az ösztöndíjat, az úgy pedig egy drága utazás lett volna. A gép 5-kor indult, és én a Katival 1-kor álltam neki jegyet keresni. Azonban minden tele volt! A május elseje miatt mindenki utazni akart, és nem volt egyetlen szabad hely sem Manilából Szingapúrba! Végül csak egy nagyon bonyolult kombinációt találtunk, ahol 2 repülővel kellett volna jönnöm, de mindkettő fapados volt, és ha nem várják meg egymást, akkor tutira bukom a vizsgát. Így hát végül nagyon fájó szívvel, de Szingapúrban maradtam.

Azonban itt sem voltam egyedül szerencsére, amikor nem tanultam, akkor vagy kondiztam, vagy a Dóri szobájában vendégeskedtem. Sőt, szerda este még partizni is elmentünk, végre a megszokott helyre, a Dbl O-ba. A Kati egyik barátnőjét, az Ágit vittem el estére, aki épp átutazóban volt Koreába, és itt töltött egy hetet. A Dbl O nekem sokkal jobban tetszik, mint a St. James. Ugyan itt fizetnünk kell, de sokkal több a lány! :)

Csütörtök napközben tanultam, aztán este természetesen mentünk kondiba a Dórival, és még két részt megnéztünk a Született feleségekből is!

Péntek reggel a Supply Chain Management vizsgával nyitottam a napot, ahol is két elemi matematika feladatot kellett kidolgozni, illetve egy esettanulmányhoz kapcsolódóan volt három kérdés. Ráadásul a harmadiknak semmi köze nem volt a tárgyban tanultakhoz, arra kérdezett rá, hogy miért teljesít rosszul a cég pénzügyileg, ha ilyen szuper logisztikai folyamatai vannak. Ennek kapcsán pedig a cég mérlegét és eredménykimutatását kellett elemezni. Jó, jó, Business School, de nekem iszonyat mázlim volt, hogy épp ezt tanultam tavaly a BME-n. Egyébként felkészülés gyanánt bőven elég volt az esettanulmányt elolvasni, a könyv egyik fejezetét átnézni, és a korábbi évek vizsgapéldáit megoldani.

Este magyar vacsorára mentünk a Jade-del, az Attilával és a Danival. A fiúk egy ideje már itt dolgoznak Szingapúrban, és nagyon hiányzik nekik a magyar konyha! Ezért is lettünk nagyon lelkesek, hogy láttuk, az egyik étterem magyar estet szervez, ahol ráadásul magyar borokat lehet kortyolgatni a büfé jellegű vacsora mellé. A szalámijuk és a pörköltjük egészen kiváló volt, nem is beszélve a tepertős pogácsáról, amihez remekül passzolt az aznap esti kékfrankos. Ugyan 40 dollárt fizettünk (5000 Ft), de szerintem megérte, nagyon belaktunk.

A szombati (ápr. 28.) vizsga lazább volt, ugyanis ott előre tudtuk, hogy teljesen felesleges készülni! Az óra maga az Information Systems Consulting (IT tanácsadás) világába adott bepillantást, így a vizsgán is az volt a feladat, hogy kaptunk két rövid esettanulmányt, és ezekhez kapcsolódóan kellett esszékérdésekre válaszolni. Így a vizsga a valós életet szimulálta, ahol nem tudod, hogy mi vár rád, csak kapsz egy feladatot, és azt gyorsan, IQ-ból meg kell tudnod oldani. Az egyik esethez a tavalyi E-Commerce Business Models tárgy keretében megszerzett tudás kellett, a másikhoz meg a Case Studies in Enterprise Systems. Szóval amit idén tanultunk, az nem kellett a vizsgára. :)

Ezek után elvileg tehát 5 napom lett volna, hogy az utolsó vizsgára készüljek, de ez nem akaródzott összejönni. Hétfőn reggel volt a Jade utolsó vizsgája, úgyhogy utána elmentünk moziba, megnéztük a Wild Hogs című filmet. (Ezt egyébként korábban a Dórival is megnéztem.) Nem tudom hogy otthon megy-e, de nagyon ajánlom, hogy nézzétek meg, nagyon vicces! Délután lefoglaltam a repülőjegyemet hazafelé (igen, nemsokára otthon leszek), majd a Dórival találkoztam. Mint láthatjátok, pont egymáshoz öltöztünk. :)



Öt órára gyorsan átszaladtam az Orchard road-ra, hagytam a Dórit shoppingolni, és a Nikkivel kávéztam egyet. Elmesélte a Manila-i útját, meg hogy nagyon nehezen tudott visszajönni Szingapúrba az előző napon, mivel május 1. miatt minden tele volt, és nem tudott helyet foglalni. Annak reményében, hogy valaki majd nem jön el, már korán reggel kiment a reptérre, de sajnos a gépre nem fért fel. Végül 12 óra várakozás után a Singapore Airlines-szal, a legdrágább légitársasággal tudott csak hazajönni, és persze hulla fáradt volt.

Nyolckor ismét találkoztam a Dórival, és egy nagy séta keretében még egyszer bejártuk a belvárost. Voltunk a Fullerton hotel (hat csillagos) WC-jében, és megetettük az akváriumban úszkáló halakat az ujjunkkal. Végül a Lau Pasat nevű foodcourt-on kötöttünk ki, ahol sok-sok árus árul különböző ételeket. Én maradtam a kedvenc Satay-m mellett (húsfalatkák fapálcikán grillezve, és valami mogyorós szósz), de a Dóri csak nehezen tudott választani. Hja, négy hónap nem elég, hogy az ember hozzászokjon az ázsiai ételekhez. De egy év már igen!
Vacsi után szaladtunk egy nagyot a busz után, de nem értük el, mert nem állt meg a megállóban. Láttuk, hogy még edzenünk kell! Úgyhogy egy rövid esti beszélgetés után nyugovóra tértünk, és másnap reggel közösen indítottuk a napot, a kondi teremben!

Edzés után rövid mosás következett, majd vittem ebédet a Dórinak, és nekiálltunk megcsinálni az angol-magyar fordításait. Ezeket még az otthoni egyetemének kell megírnia, ezek a házi feladatok a szakfordítói diplomához. Este hétkor vacsim (randim) volt az Arab streeten, de este még beugrottam a Dórihoz, hogy megnézzem mire jutott a pakolással, hogy áll a fordítással. Mióta elmentem, gyakorlatilag csak a csomagolással volt elfoglalva, már három nagy táskát megtöltött a ruháival, és még mindig nem volt kész mindennel! Az én bőröndömre is szüksége volt, hogy mindent el tudjon rakni. Ráadásul a vietnámi útjára is készült. Mivel annyi mindent szeretett volna magával vinni, hogy kb. leszakadt volna a válla, inkább divatbemutatót tartott, és én a ruhákat értékelve javaslatot tettem, hogy mit vigyen magával, és mit ne. A kozmetikai felszerelését pl. felére sikerült csökkentenünk, de aztán láttam, hogy két tusfürdőt még visszacsempészett. :)

Szerdán átcuccoltunk a Danihoz, mert a Dóri másnap már indult Vietnámba, és a szobát le kellett adnia. A sok-sok cuccal kb. úgy nézhettünk ki, mint a vásári vidámparkosok, vittük magunkkal a szőnyeget, a párnákat, egy lavórt és még a szemetesvödröt is (a 4 nagy táskát már nem is említem)! :) Ha arra jár egy rendőr, biztosan igazoltatott volna minket. Ebédre a Dóri sütött sütit a Dani lakásában, majd mivel előző este végig pakolt, lefeküdt egy kicsit aludni. Ezen időt kihasználva én pedig megírtam neki a maradék magyar-angol fordításokat, hogy az út előtt még azokat is le tudja adni. Ja, a tanára egyébként az a Balpataki Linda, aki az én gimis osztálytársam, az Ági nővére, és aki szintén az Eötvös-be járt, csak két évvel felettünk! :) Kicsi a világ.

Mivel nem volt rendes ebéd, ezért úgy gondoltuk, hogy legalább a Dóri utolsó szingapúri vacsoráját együtt töltjük. Azonban a Kati aznap nagyon belázasodott, 39,4 fokos láza volt, úgyhogy este elvittük a kórházba. A várakozási idő több, mint négy óra volt, és mivel épp felújítottak egy részt a kórházban, nekünk egy sátorban kellett üldögélni. Szerencsére vittem magammal a laptopot, így amíg vártunk, még megnéztük a Dórival az „A Lot Like Love” című filmet… Kettőkor aztán hazamentünk, mert már hulla fáradtak voltunk, és mondták, hogy benntartják a Katit estére. A Dóri még gyorsan írt egy email-t a pasijának, hogy hol találkozzanak Vietnamban, majd nyugovóra tértünk.

Másnap reggel hatkor aztán arra ébredt a Dóri, hogy a Kati írt neki egy SMS-t, hogy ki akarják már dobni a kórházból, mert már nincs olyan magas láza, és inkább gyógyuljon otthon. Csak azt nem értem, hogy miért nem tudtak mondjuk reggel nyolcig várni, miért volt ez olyan sürgős? Végül a Kati egyedül haza tudott taxizni, de láthatóan elég gyenge volt, így reggel még benéztünk hozzá.

Mivel a szerda esti búcsúvacsi elmaradt, ezért csütörtök délre tűztük ki a búcsúebédet. Az Atilla egy jó kis tésztázót mutatott nekünk a Bugis környékén. Addig segítettem a Dórinak vinni a hátizsákot, de éreztem, ha nem hagy egy-két cuccot Vietnámban, vagy nem pakol át a fiúja táskájába, akkor igen súlyos problémái lesznek. Hja, ahhoz, hogy egy hátizsákos turista divatosan tudjon öltözködni, és vonzó legyen, sok ruhát kell magával vinnie. Márpedig a Dóriról nem mondhatjuk, hogy ne lett volna mindig csinos. :) Győzködött is, hogy menjek én is Vietnámba, de úgy gondoltam nagyon fura lenne az, ha a jelenlegi pasija együtt sörözne a jövőbeli barátjával. ;) Kár, hogy már el kellett mennie, az utóbbi időben nagyon sok időt töltöttünk együtt, nagyon kellemes hangulatban. Most elég üresek lesznek a napjaim nélküle… De júliusban ő is jön haza Magyarországra!

Nem tudom feltűnt-e, de eddig még egy szó sem esett tanulásról. :) Csütörtökön kettőkor, a metrón hazafele menet álltam neki felkészülni az aznap este 7:30-kor esedékes vizsgára! Mondhatni last minute. :) Szerencsére a vizsgához elég volt kinyomtatni az órai előadás-fóliákat, és memorizálni, hogy mit mikor tanultunk. Az E-Government vizsgán ugyanis bármilyen jegyzetet vagy könyvet lehetett használni! Ráadásul furcsamód ez a vizsga arról szólt, hogy milyen gyorsan találod meg a kérdéses rövidítést a jegyzeteidben. Tehát fejben kellett szimulálni a Google-t, de az anyagot annyira nem kellett érteni. :)

Péntek délelőtt aztán a Nikkinél voltam ebédelni, meg elmentünk vásárolni…


…este pedig a Jade-del és barátaival voltam a kortárs művészetek múzeumában, ahol európai rézmetszeteket állítottak ki. A múzeum után még elmentünk egy kínai étterembe, ahol mindenféle ínyencséget próbálhattam ki, de a nevükre sajna már nem emlékszem.


Találós kérdés: hány évesek az asztalnál ülők? (Tipp: a képre kattintva az kinagyítható!)
Válasz: Mindenki 30, engem leszámítva!

Volt azonban egy desszert, a fehér kókusz-süti, ami enyhén kókuszos ízű, apró finomság volt, borsos áron. Egy olyan kis izé kb. egy magyar falat, de ők csak csipegettek belőle, mint a madarak. :)



Szóval így telnek az utolsó napjaim Szingapúrban. Rémes, hogy lassan már nekem is el kell kezdenem pakolni. Egy apró érdekesség, hogy mivel mindenki most költözik ki, a szemétledobó teljesen eldugult. Viszont valaki egy ébresztőórát is kidobott, ami most a mi emeletünknél rekedt meg, és folyamatosan csipog. :)

Gabi