Borneó

És felértünk a csúcsra!



A Mount Kinabalu (4095,2 m) Délkelet-Ázsia legmagasabb pontja, utunk azonban nem itt kezdődött, és nem is itt végződött. Összesen öten mentünk Borneóra, annak is a Malajziához tarozó felére: Dóri, Kati, Bianca (Hollandia), Julian (Kolumbia) és én.

(Julian erről lemaradt)

A többieknek már január elején megvolt a jegyük, de én csak az indulás előtti este 11 órakor döntöttem úgy, hogy velük tartok. Addigra szinte biztos volt, hogy a Nikkinek nem zárul le az álláskeresési procedúrája, és így nem tudunk azon a héten Manilába menni. Így csak másnap reggel, már a reptéren tudtam jegyet venni, de szerencsére még sok szabad hely volt a gépen.

Utunk Borneó keleti felén, Sandakan-ban kezdődött, ahol a legnagyobb látványosság a közeli orangután rezervátum, de erre és a dzsungeltúrára egy fél nap bőven elég volt. Úgyhogy a nap másik felében lazsálhattunk, meg jókat ehettünk.



Szerencsére sikerült kifognunk egy kellemes, kultúrált turistaszállót, aminek az ablakai ráadásul pont az öbölre néztek.



A hotelben még az elkövetkező uticéljainkról is ki volt rakva egy-egy poszter.
Kati: Másszuk meg a Mount Kinabalut!
Dóri: Jó, de aztán pihenjünk ezen a szigeten!


Így hát második nap este kerestünk egy buszt, és egy pár óra utazás után hajnali fél egykor más ott is álltunk a hegy lábánál, a nemzeti park bejáratánál. Aznap estére sikerült elég jól kialkudni a szállásdíjat: A listaár 46 Rinngit volt egy ágyért egy négy személyes szobában. De ránk nézve rögtön 20-ról kezdték az alkut, amit a lányok fejenként 15-re harcoltak le (900 Ft). Sajnos mint később kiderült, a kiszemelt szálláson már nem volt hely, úgyhogy kénytelen voltam ezzel az apró fekvőhellyel (mondhatni szalmazsákkal) és egy saját szobával beérni. :)



Ezzel a fejenként 300-as lakosztállyal tudtak csak kárpótolni minket szegények. Habár a két szobát, nappalit, konyhát, fürdőszobát, két WC-t és teraszt csak nagy hümmögések és fejcsóválások közepette tudtuk elfogadni, azért egész jól aludtunk a nagy mászás előtt. :)



A hegyre felvezető út nem volt hosszú, az első etap csak 6 km volt, de 1400 m-es szintkülönbséggel. (Timphon gate – Laban Rata) A második nap hajnali 3 kor kellet indulni a csúcsra, hogy ott megcsodáljuk a napfelkeltét (800 m szintkülönbség), majd a teljes 2200 m szintet le kellett gyalogolni, tehát az izomláz garantált volt.



A nekiindulási folyamatot hosszan elnyújtva, egy holland párral összeállva, és a Dórinak cipőt beszerezve végül 12 felé indultunk. Az első 3 km jól ment, jó tempót diktált a holland srác, viszont a második félre kifulladtunk, egy szakaszon a Dóri táskáját is én vittem. Ráadásul végig ködben, 100%-os páratartalom mellett meneteltünk.



Az utolsó 100 méteren már úgy vonszoltuk magunkat, mikor végre megláttuk a menedékházat, ahol az esti szállás volt. És még mennyi várt ránk másnap!!!



Azonnal be is kellett erősítenem egy liter gombalevessel. Az arcunkon elég jól látszott a megtett szintkülönbség, és a trikónk is kellemesen nedves volt. Lehet, hogy az a leves kijött volna a kifacsart izzadtságból. :)



Már este nyolckor nyugovóra is tértünk, de nem jött álom a szemünkre. Valószínűleg ez a nagy hideg miatt volt, habár a takaró alatt nem fáztunk.



Másnap reggel vaksötétben indultunk, illetve nem is volt olyan sötét mert rajtam és a Dórin kívül mindenkinek volt zseblámpája, így valahogy mi is csak felértünk. Felfelé még csak-csak jó idő volt, de mi igen gyorsak voltunk, így még háromnegyed órát csücsülhettünk a hegy tetején a hidegben és a szélben, így mondhatni totál összefagytunk.



Nem, nem, ez nem a Kenny a South Parkból, hanem a Kati! :)



És végre előtűntek a nap első sugarai, amitől jobb kedélyre derültünk, még egyszer körbenéztünk, és máris vidámabban vágtunk neki a lefelé vezető 9 km-es útnak.



Érdekes volt ahogy pár órán belül a sziklák közül a legnagyobb dzsungelbe jutottunk.



Miután leértünk, buszra szálltunk, hogy még aznap eljussunk Kota Kinabalu-ba, ahol a Julian és a Bianca várt ránk, amíg mi hegyet másztunk. A buszon kevesen voltak, és mi is fáradtak voltunk, úgyhogy elszenderedtünk, és a Kati levette a bakancsát is. A szerpentinen lefelé menet aztán a bakancs pont annyira gurult el, hogy felkeltette az egyik kedves utas kíváncsiságát. Az felpróbálta, és mivel éppen passzolt a lábára, beszerezte a másik párt is, és szépen leszállt vele, míg mi aludtunk. Viszont a saját topánkáját otthagyta, nehogy a Kati esetleg felfázzon. :)

A nagy fáradalmakat aztán először este a Burger Kingben, majd másnap egy kedves kis szigeten pihentük ki. Viszont reggelre alig bírtunk járni, olyan izomlázunk lett. Furcsán is nézek ránk a többiek, mikor úgy mentünk le a lépcsőn, mint egy 90 éves néni.



Persze azért egy kis túra aznapra is kellett, úgyhogy mielőtt megmártóztunk volna, még felmásztunk a szigetecske legmagasabb pontjára is. Mondtam is, hogy milyen szerencse, hogy kölcsönöztem búvárfelszerelést, az itt a hegyen egész hasznos. :)



Végül csak lejutottunk a partra, ahol úsztunk egyet, aztán belevágtam, hogy összeállítsam a 2008-as fürdőruha-naptárat. Néhány előzetes fotót máris közlök:






A kellemes szigetelés után este még söröztünk egy picit, meg ettünk egy jó pizzát, csak hogy másnap reggel újult erővel vághassunk neki a Brunei felé vezető útnak. Összesen kb. öt órát hajókáztunk, és ha már tengeren voltunk, megtekintettük a Godzilla c. filmet is.

Brunei egy kicsi muzulmán ország, összesen 350 000 lakossal. A fővárosban, Bandar Seri Begawan-ban (hja, azok a jó kis vaktérképes földrajzórák…) összesen 75 ezren laknak, és az egész kb. egy csendes vidéki kisvároshoz hasonlít. Bruneinek van egy-két előnye, pl. hogy pont egy hatalmas olajmező fölött található. Ebből kifolyólag a szultán kellően gazdag, pl telik 1800 szobás palotára és több száz Rolls Royce-ra, és persze a népnek is csurran-cseppen valami. Pl. nincsenek adók, ingyenes az oktatás, egészségügy, jó a közbiztonság, szélesek az utak, hatalmas, díszes mecsetek vannak, (fotocellás lábmosóval!!!):



És egy másik belülről:



Illetve a makettje, és nem lennék meglepve, ha színaranyból lenne. :)



A fővárost Délkelet-Ázsia velencéjének is hívják, mert van egy negyede, ami cölöpökre épült, a folyó fölé:



Ezen a részen elmentünk vacsorázni is, amikor láttuk, hogy azért az, hogy kívülről lepukkant az épület, még nem jelent semmit. Az egyikben bent az egyik legnagyobb kapható képernyőjű tévé volt, plusz még öt másik ugyanabban a helyiségben, amiken más adások mentek, de amiket senki nem nézett. Emellett még két számítógép is be volt kapcsolva, ugyanott. A sült csirkecomb rizzsel meg 250 forintba került. :)



Ja alkoholt egyébként tilos fogyasztani Bruneiben, mivel az egy teljesen muzulmán ország, és az éjszakai élet még mint fogalom sem létezik. Ezért nagyon sokan azzal múlatják az idejüket, hogy nyelveket tanulnak, és a külföldi vendégeknek esténként bemutatják a város nevezetességeit, tök ingyen. :) Brunei összességében egy nem túl izgalmas, csendes hely, de ha jöttök, hozzatok benzinkannát: A benzin literje 70 forint, a dízel meg 50. :)

Gabi

Windsurfing

A múlt hét végén voltam szörfözni!



A kurzust az NUS szervezte, és itt volt Szingapúrban, a keleti parton, egy viszonylag nehezen megközelíthető területen, a reptér közelében. A levélben szigorúan kikötötték, hogy szombat reggel 9:30-kor mindenki legyen ott. Mivel nem szeretek elkésni, és szerencsémre minden jól jött, már 9:15-kor ott voltam, de egy árval lelket sem láttam, maga a sporttelep is csak 9:30-kor nyitott.



Viszont a nap már úgy tűzött, hogy 5 perc ücsörgés után égett a bőröm. Az East Coast egyébként egy népszerű terület, a lakásárak is kb. 25%-kkal a normális felett vannak errefelé. Az egész partszakaszon, 10 km hosszan egy park van, ami ideális hely a kikapcsolódásra, sportolásra.

A tanfolyam végül 10-kor kezdődött, először elmélet volt, aztán kicsit gyakorlatoztunk a partom, majd bementünk a tengerbe! Itt aztán volt nagy esés-kelés, meg deszkára felmászás, meg egyensúlyozás, minimális széllel. Még ha sikerült is fennmaradnom, meg a vitorlát is felhúztam, akkor se nagyon arra akart menni a dolog, amerre szeretem volna. Volt egy időszak, hogy a part felé remekül tudtam menni, viszont a parttól elfelé igyekezve mindig leestem. Ki érti ezt? :)



Szombaton 1-kor végeztünk,de addigra már teljesen kimerültem, aznapra kész voltam. Legalább a gulyásleves egy kis erőt adott, anélkül nehezen értem volna haza.



Itt a Raffles Tower-ben, ahol ebédeltem, van egy nagyon népszerű fánkos. Az tuti, hogy bármilyen jó a fánkjuk, én ennyit nem állnék sorba érte!




Vasárnap délután volt az oktatás, hivatalosan 1:30-kor, de az edző mondta, hogy a lényeg az, hogy 2-re mindenki fel legyen szerelve. Tanulva az előző napi eseményekből egy kicsit később indultam. A reptéren még ebédet is kellett vennem a mekiben, és persze épp az orrom előtt érkezett egy repülőgépnyi utas, és sikerült a leglassabb sorba beállnom. A Big Mac is elfogyott, arra is várni kellett pár percet. 1:35-kor még mindig a reptéren pöcsöltem, a busz se jött, kezdtem egy kissé ideges lenni. Végül öt perccel 2 előtt estem be, egy sajtburgert majszolva. És nem volt ott SENKI! Azért ez már pofátlanság! Hogy még így is én legyek az első? Végül negyed 3-ra mindenki megjött, és kezdhettük az edzést.

A délután során már erősebb volt a szél, és itt is volt egy kis szenvedés, de az utolsó órában már kezdtem ráérezni a dologra. 5-kor már alig bírtak kiszedni a partra! Habár a megfordulás még mindig nem akart összejönni, mindig le kellett szállnom (értsd: leestem) ha a másik irányba akartam menni. :)

Az East Coast-ról egyébként még a City meg a kikötő körvonalai is látszanak, nagyon jól néz ki!



Így végződött a szörfös tanfolyamom, most már önálló gyakorlásra is fel vagyok jogosítva!



Most szerdán megvolt az utolsó órám is az egyetemen, a diplomám első változata is elkészült, innentől kezdve már „csak” vizsgák, záróvizsgák és egy diplomavédés van hátra! Úgyhogy valószínűleg egy-két napon belül elutazok valahova. A pontos úticélt még ne tudom, de hogy sok homok meg tenger lesz ott, az biztos. :) Gyertek ti is Szingapúrba!

Gabi

Megatánc

Nem húzom az időt, itt van, amire mindenki várt:



Kedd este volt a Farewell Tea, ahol az egyetem egy fogadás keretében jó utat kívánt a májusban hazautazó cserediákoknak. A Kati úgy gondolta, hogy igazán feldobhatnánk egy kicsit a programot, és táncolhatnánk egy igazi magyar folklór táncot az egybegyűlt nagyérdeműnek. Az ötlet megvalósításában sok segítséget jelentett, hogy kaptunk ruhákat a nagykövetségtől, akik négy üveg jó magyar borral is szponzorálták az előadást, hogy olajozottabban menjen a tánc. :)



A táncmester az Attila volt, aki itt dolgozik Szingapúrban a DHL-nél, de korábban egy néptánc-zenekarban is játszott. Ő tanította be nekünk a táncot. Az elején még nem voltak egyértelműek a szerepek,



De a végére már mindenki profin tudta, hogy mit kell csinálni.



A lányok is remekül néztek ki a szoknyában.



Meg is kellett értük küzdenünk! ;)



További képek elérhetők a http://picasaweb.google.com/erdosdorka címen.

Múlt pénteken délelőtt a Nikkinek is volt egy állásinterjúja, ami jól sikerült, legalábbis lesz egy újabb kör, jövő kedden. Hogy egy kicsit lenyugodjon, elvittem a német étterembe, ahol előző héten voltunk a Jade-ékkel. Az biztos, hogy itt rendes méretű húsokat kaptunk, és tényleg olyan ételek voltak, amiket utoljára Münchenben ettem. Viszont szerintem felcserélték a rendelésünket, és én végül azt ettem, amit eredetileg a Nikki rendelt. Sebaj, az is finom volt!

Szerintem még soha nem csináltam képeket a koleszról, hogy hol is töltöm a napjaimat. Nos erre azon apropóból kerítettem sort, hogy épp óriási zuhé volt, és nem tudtam elmenni az uszodába. Ha itt esik az eső, akkor azt centiméterekben, és nem milliméterekben mérik!

Ez itt a központi tér, ahol a diákok mindig találkozni szoktak, ha valahova mennek. Ha itt leül az ember, akkor 5 percen belül biztosan egy ismerősbe botlik, hisz itt van a főbejárat is.


Ez egy sétaút, amin a többi blokkot meg lehet közelíteni:


Minden reggel itt szoktam reggelizni, és mindig egy szendvicset és egy főtt tojást veszek, teával, feltéve hogy 11 előtt felkelek. :)



Ez is a kedvenc helyeim egyike, a Waffle Shop, ahol gofri-t lehet kapni, és én gyakran élek ezzel a lehetőséggel, rendszerint az extra csokis változatot választva.



És ha minden megvan, itt ülök le, a foodcourt-on (menza), ahol egyébként ebédelni és vacsorázni is szoktam. Tök jó hogy itt egyáltalán nem kell főzni tudni, az ember mindig talál valamit, és az egész olcsóbb, mintha én venném meg az alapanyagokat.



Ez pedig a híres-hírhedt mosoda, a pénzelnyelő, hideg vízzel mosó mosógépekkel és szárítókkal. Néhány blokkban már lecserélték ezeket, de az új berendezések használati díja 1 dollárra emelkedett a 40 centről, viszont továbbra is csak 20 centeseket lehet bedobálni. Ez azt jelenti, hogy hetente kb. 20 darab 20-ast kéne összegyűjteni ahhoz, hogy az ember egy színes és egy fehér mosást tudjon csinálni.



És ha esik, akkor itt bizony minden vizes, 10 perc után már óriási tócsák tudnak kialakulni, az egész olyan, minthogyha egy gigászi autómosóban lennénk. Ezeket a képeket 15 perccel az eső eleredése után csináltam.


Viszont 1 órával az eső után megint minden száraz!

A félévet én a részemről egyébként majdnem lezártam, a projekteket mind elkészítettük, prezentáltuk és leadtuk. A vizsgák majd csak 27-én kezdődnek, úgyhogy addig most egy kis pihi van, lehet menni szórakozni és utazni. :)

Gabi