Tűzijátékot a népnek!

Az elmúlt héten négyszer volt augusztus 20.-a Szingapúrban. Szerdán volt a "National day parade" (kb. aug. 20.) és előtte és utána 2-2 estén tűzijáték. Rengetegen voltak, özönlött a nép a tett helyszínére, hogy élvezze a show-t. Jó túristához méltóan mi is így tettünk.

Valójában a szingapúriak is nagy túristák, vagy legalábbis imádják egy fényképezőgép képernyőjén élvezni a tűzijátékot. (Ami szerintem hülyeség.) Az a sok kis fénylő pont mind egy-egy ember, kezében kamerával. Én csak az első este vittem a fényképezőt, mert úgysem lehet élvezhető képet csinálni, meg megmutatni, hogy mi is volt. De legalább a városról tudtam fotókat csinálni.

Középen láthatjátok az Esplanade-et, ami tulajdonképpen egy nagy kultúrális központ, van egy hangversenyterme és egy színházterme is. Az alakja pedig egy durian nevű gyümölcsre hasonlít. Erről már korábban is írtam, ez az a gyümölcs, ami mindenhonnan ki van tiltva, mert túl büdös, de a helyiek odavannak érte.

A tűzijáték után egy helyi srác, Ivan elvitt minket a legjobb durian piacra.

Ez a durian náluk kb. olyan, mint nálunk a görögdinnye, csak ezt már száz méterről érezni lehet. :) Ez az Ivan egyébként egy nagyon rendes srác, jelenleg az MBA-kurzuson vesz részt, és mellette dolgozik is, ő az egyik helyi választási kerület fő-programszervezője. A főnöke pedig Mr Mah Bow Tan, a szingapúri fejlesztési miniszer! Íme, tegnap este együtt vacsoráztunk vele:

Ő az, ott középen, én meg a jobb oldalon ülök. Ez egyébként tegnap készült, a "Hungry Ghost Festival" vacsoráján. Ez egy kínai ünnep, amikor is az emberek ételt ajánlanak fel a pokolból kiszabadult éhes szellemeknek, illetve papírtárgyakat (papír-autót, papír mobilt, ...) égetnek el, hogy azokat a szellemek a túlvilágon használni tudják. Ezen felül van egy aukció is, és aki ott egy-egy tárgyat megszerez, az egy évig szerencsés lesz! Nem csoda, hogy egy-egy vízforralóért akár 1000 dollárt (130e Ft) is megadnak! Pontosabban 1088-at, mert a 8 a kínai mitológiában szerencsés szám.

Az elmúlt héten egyébként sok kínai dolgot ismertem meg: voltam például a Kínai kertben, ahol van pl. egy bambusz-liget, teknős-kiállítás, egy csomó teknőc a környező tavakban, és egy 7 emeletes pagoda is, ahonnan remek a kilátás!

A kínai kert mellett van egy japán kert is, de ennek a bejáratánál ki volt téve egy tábla, hogy tilos az á(tjárás), mert éppen felújítás folyik. Persze én, kelet-közép európai révén, nem ijedtem meg, mondván hogy amíg nincs itt egy szögesdrót kerítés, addig minket nem lehet megállítani. A többiek azért egy kicsit berezeltek, így csak egy rövid sétát vállaltak be.

A kis japán kitérő után elmentünk Chinatown-ba is, a régi kínai városnegyedbe. Ez csupán három-négy utcányi terület, ahol még a régi szingapúri házakat lehet látni, a többi területen mindent letaroltak, és nagy lakótelep-szerű képződményeket építettek (ami a háttérben látható).

Volt itt egy nagyon érdekes múzeum is, ahol meg lehetett ismerni Chinatown történetét. Voltak fényképek az iszonyatos nyomorból érkező kínai bevándorlókról, a koszról és zsúfoltságról. De a 19. században ez volt a keleti "ígéret földje", mindenki itt akart szerencsét próbálni, aztán sokan ópiumfüggők lettek, elkártyázták, elitták a fizetésüket, és végül nyomorúságosan haltak meg. Kemény volt az élet. És a szobák, amikben esetenként többen is laktak, mindössze 4-5 négyzetméteresek voltak.

Ebből fejlődött odáig a dolog, hogy most már egy 9 m2-es szobában lakom, egyedül! :) Egyébként Ivan mesélte, hogy a lakhatás kérdését nagyon érdekesen oldják meg a szingapúriak. A 20. század első felében minden népcsoportnak megvolt a maga területe (Chinatown, Little India), azonban látták, hogy ez nem működik, mert így mindenki csak a saját népével volt kapcsolatban, nem volt "szinergia".

Miután Szingapúr önálló lett, a kormány elkezdett házakat építeni (ezek a "lakótelepek"), és ide költöztették az embereket. Most már viszont kényesen ügyeltek arra, hogy mindenhol vegyes területek legyenek, azaz minden területen, minden háztömbön belül kb 70% kínai, 20% maláj és 10% indiai lakik, nincsenek "faji alapú" városnegyedek. Ez annyira érvényes, hogy pl. egy maláj csak egy másik malájnak adhatja el a lakását. Ez még itt a koleszban is érvényesül, azaz egy szinten belül is vannak kínaiak, indiaiak, malájok, meg mi külföldiek. Kétség kívül érdekes és működő megoldás, nincsenek "gettók".